Iratkozzon fel hírlevelünkre

A hétköznapi erényekről

Suhai Pál költő, műfordító, irodalomtörténész, tanár, tankönyvszerző a Napút 2016/9. számában megjelent recenziója Doncsev Toso A hétköznapi erényekről című könyvéről 

 

 

Kedves Toso Barátom! Engedd meg, kérlek, hogy A hétköznapi erényekről írt könyved alapján máris így nevezzelek. Barátomnak, jóllehet még levélcímedet se tudom. De biztat könyved dedikálása is Vörösmarty téri baráti beszélgetésünk folytatására. Történetírói módszeredet szintén ilyennek kell tekintenem. Mert mi mást jelentene sine ira et studio eszmecserét folytatni mégoly kényesnek nevezett témáról is, mint amilyen a holokauszt – ezúttal hiánya, a bolgár „csoda”–: baráti beszélgetést. Ahogy írod: „tabuk és misztifikáció nélkül, őszintén, egyúttal tárgyilagosan, a társadalmi okokat és okozatokat keresve, feltárva és értelmezve”, „a sokat magában foglaló kevés” talmudi kifejezése értelmében. Elvárásod szellemiségét magam is szívesen elvállalnám, különösen, ha könyved szerkezetének ökonómiájára, stílusának transzparens voltára s végül, de nem utolsósorban oly magától értetődően egyszerű és megejtő üzenetére gondolok. Csupán a címét élezném még tovább. Már csak azért is, mert bevallottan Hannah Arendt Eichmann-könyvének [Eichmann Jeruzsálemben. Tudósítás a gonosz banalitásáról – SP] mondanivalójára támaszkodsz: „Eichmann nem egy megátalkodott bűnöző szörnyeteg, hanem olyan személy, aki bármilyen hivatali parancsot gondolkodás nélkül végrehajt. Ebből ered Arendt tétele a gonosz banalitásáról, vagyis ez azon személyek cselekedeteinek összessége, akik lemondanak saját ítélőképességükről, és felelősségvállalás nélküli fogaskerekei lesznek annak a totalitárius gépezetnek, amely általuk azt teszi másokkal, amit akar...” (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az ilyen totális hatalom veszélye nem a múlté s a „fogaskerékké” válás lehetősége sem kisebb manapság, a globális manipulációk korában, mint amilyen volt a pártállami diktatúrák időszakában – még csak azt se mondhatjuk, hogy a „finomult a kín”.) Éppen ezért köszörülnék még egy kicsit könyved címén, valahogy így: 'A bolgár zsidómentés – az erények banalitása.’ Megítélésem szerint ugyanis erre van, legalábbis itt, Magyarországon, a legnagyobb szükség. A banalitásra. A hétköznapiságra, a mindennapiságra. Ez már maga is erény lenne felfuvalkodott, felfújt vitorlákkal hajózó nem egy kortársunkra gondolva. A pátosztalan egyszerűség, az ideológiai zászlólengetéstől mentes párbeszédkészség. De tégy egy bátortalan kísérletet akár a megszólításra csak – aránytalanul durva válaszban részesülsz. Akár sorbanállás közben. Nem mondom, hogy ellenpéldákat magam is nem tudnék szép számmal sorolni, de félek, hogy ezekből a múltbéli tragikus tapasztalatok birtokában sem tudnánk manapság egy mégoly szerény „össznépi” ellenállást kihozni magunkból. Néha persze igen, leginkább, valóban, ahogy írod is, a névtelenség közegében. Tartok tőle, hogy szellemi elitünk (ha egyáltalán van ilyen) legszívesebben elbujdosna vállalni való szerepe elől. Örökség, hetedíziglen. A bolgár példa sokkal vigasztalóbb. (Hogy manapság milyen tapasztalatokkal – erről is írhatnál, kedves Toso egy könyvet.) De maradjunk csak a meglévőnél. „A bolgár nép nemes, önzetlen tette fölött érzett jogos öröm” s egyúttal "a közel 12 000 [...] macedóniai, állampolgárság nélküli zsidó áldozati bárány”, „az ártatlan áldozatok iránti mély gyász és soha nem múló bánat” kifejezésénél. Ez utóbbi szavak különösen is szíven ütöttek. Ez mégsem csak a sine ira et studio hangja. Ha az is, szilárd értékrenden álló, mint „öntudatos és bátor” bolgár állampolgáraid, akik képesek voltak arra, hogy „az állam jogszabályait nem szentírásként kezelik és előírásait nem követik vakon, hanem azokat a mindennapi tapasztalatok és az egyetemes értékek próbájának vetik alá, kiváltképp akkor, ha [...] ellentmondanak a természetes erkölcsi érzéknek és a józan észnek”. Ha nem tévedek, Arisztotelész ezt nevezte fronészisznek. A mindenkori „közép” eltalálására hajlamosító képességet. A gyakorlati ész követelményét. Ezen a talajon látom állni tacitusian tárgyilagos számvetésed is. S ha most már ennek nyomán magam is végigtekintek a bolgár múlton, el kell hűlnöm a történelem múzsájának (a sorsnak?) egyszerre méltánytalan és méltányos magvetésén. Bulgária esetében oly szembetűnő ez. Hogy miért? Amiért ez a mienknél régibb és nagyon is megalapozott állam, mely története során oly hatalmas birodalommal keveredett több évszázados harcba, mint a bizánci, s amely jóformán ennek összeomlásával egyidőben került az oszmán birodalom „fogságába”, ötszáz év hódoltságából eszmélve, némi kilengések után, képes volt, mégis képes volt a szükségből, vagy még inkább (ahogy írod is) az ínségből erényt kovácsolni. S ebben szinte groteszk módon éppen a jórészt kényszerből fakadó adottságoknak, a saját feudális uralkodó osztály hiányának, az ortodox egyház hagyományos függetlenségi törekvésének, a köznép szintén tradicionális túlélési ösztönének, az „elviselhetetlen elviselésére” tanító hallgatag ellenzékiségének jutott a döntő szerep. 1944 márciusában éppúgy, mint korábban is. Ezúttal mintegy 50 000 óbulgáriai zsidó megmentése III. Borisz cár végül is helyesnek bizonyuló engedékenysége (bölcsessége?) s a „zsidómentőknek”, de mindenekelőtt az egyháznak az üldözöttekkel szolidáris magatartása következtében. Látom, hogy egyéb „szerencsejavak” is szóhoz jutottak itt – a zsidóknak Bulgária egész története folyamán a bolgárokéhoz hasonló elnyomatása, túlélési stratégiájuk hasonlósága, az uralmon lévők „katonai észjárásával” szembeni mentalitás, „a tárgyalásos taktika” közössége. S még valami: „a tekintélyes gazdálkodók, módosabb falusi elöljárók (csorbadzsik)” szerepe a hirtelen beütő kapitalizációban. Az Aleko Konsztantinov tárcafüzérében (Baj Ganyo) meglesett, tipikusan bolgár jelenség: a „ganyoizmus”. A hirtelen meggazdagodott „bulgáriai Shylocknak”, ennek az „ízig-vérig bolgár kufárnak” a történelmi színpadon való megjelenése. Szerencse a szerencsétlenségben ez is: „a mi–ő ellentétpár nem a zsidók és keresztények között húzódott, hanem a muszlimok és nem muszlimok között.” Mindez mit bizonyít a számomra, kedves Tosó? Csupán azt, amit magad is idézel Bibó István tanulmányából [Zsidókérdés Magyarországon 1944 után – SP]: „Emberséghez és bátorsághoz kellenek természetesen személyes vonások is, de ezek kibontakozásának a lehetősége közösségi feltételeken múlik...” Mint ahogy az is, hogy  ezekkel a feltételekkel sorsdöntő esetben (ismét Bibót kell idéznem) „a közösségnek a működő tekintélyei a szétesés vagy a megzavarodás erőivel szemben képesek-e a teljes értékű erkölcsi  helytállás irányelveit kötelezővé, iránymutatóvá tenni  a közösség látható vagy láthatatlan szervezeteiben...” Örülök, hogy nektek ez sikerült. S hogy Te a bolgár példán mindezt kikerülhetetlen érvénnyel, nemzedékekre szóló gondolkodnivalóval tudomásunkra is tudtad hozni. Köszönet érte s köszöntés barátsággal: Pali

 

 

ESEMÉNYNAPTÁR


2018
12
December
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

KIEMELT ESEMÉNYEK

Nincsenek események

ESEMÉNYEK

Nincsenek események

Hirdetések