Dzsoko Roszics 80 éves

Dzsoko Roszics 80 éves - ELMARAD!

DZSOKO ROSZICS 80 ÉVES

 

20 perces filmkollázs vetítése, Dzsoko Roszics részvételével, születésnapi köszöntők és beszélgetés az ünnepelttel

 

Belépés: Meghívóval!

 

Dzsoko Roszics vegyes házasságból származó, önmagát bolgárként definiáló színművész. Szerbiában, Bulgáriában és Magyarországon is szerepelt játkfilmekben, de neve elsősorban a Szomjas György-féle easternekből ismert. Karrierje 1962-ben, Az érzés története c. bolgár filmmel kezdődött. Első főszerepét azonban Magyarországon kapta, Kardos Ferenc, Hajdúk c. történelmi filmjében. Szomjas György őt kérte fel Farkos Csapó Gyurka szerepére 1976-ban, a Talpuk alatt fütyül a szélben, amely mára kultuszfilmmé vált. Három évvel később Szomjas újabb easternbe hívta meg, a Rosszemberekbe, ahol ezúttal egy főszolgabírót kellett eljátszania, akinek le kell számolnia a somogyi betyárokkal. Ugyanebben az évben készült Rényi Tamás, Élve vagy halva című, szintén easternes jelleget mutató filmje, amely a szabadságharc utáni időkben játszódik, Noszlopy Gáspár felkelés-kísérletét dolgozza fel. A Talpuk alatt fütyül a szélből való partnere, Bujtor István meghívta őt 1982-ben a Csak semmi pánik c. filmjébe is.

1998-ban bolgár-magyar-német koprodukcióban készült a Cigánytörvény alkotás, melyben Roszics játssza a főszereplő cigány vajdát, egyfajta kelet-európai Lear királyt, aki nem hajlandó otthonát átadni. Roszics ezért a szerepéért kapta A legjobb színész díjat. 2000-ben Závada Pál Jadviga párnája c. regényéből készült filmben Gregor szerepét játszotta. Szomjas Györggyel ismét összejött 2007-ben az 1956-os forradalom eseményeit megörökítő Nap utcai fiúkban. (www.wikipedia.org)

 

2010 februárjában a Bolgár Kulturális Minisztérium az Arany évszázad díjjal tünteti ki a bolgár filmművészetben elért sikereiért. A Cigánytörvényben nyújtott alkotásáért a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat kapta a Magyar Filmszemlén 1998-ban. Ő az első nem magyar színész, aki megkapta ezt a díjat, a 41. Filmszemlén pedig életműdíjjal jutalmazták.

 

Március 7. szerda, 18 óra Szófiai Magyar Intézet

 

A rendezvény a színész betegsége miatt elmarad.